A projekt

    A Katolikus Ifjúsági és Felnőttképzési Egyesület 2018. január 01-én két éves „Együtt a tudásért” című projektet indított (EFOP-5.2.2.-17-2017-00030). A projekt 100 %-ban finanszírozott, keretösszege 49 999 800 forint.  A tevékenységek a Széchenyi 2020 program keretében európai uniós vissza nem térítendő támogatással valósulnak meg.

    A projekt szakterülete a társadalmi felzárkóztatáshoz és a társadalmi együttműködés erősítéséhez, közösségépítéshez kapcsolódik. Ennek fontos eszköze a tudásátadás különféle, hatékony módszereinek alkalmazása olyan hátrányos helyzetben levő célcsoportok (szeniorok, vidéken élő nők, stb.) számára, amelyek nehezebben érik el a mindennapi élethez szükséges kompetenciák megszerzését, készségeik fejlesztését, illetve ezek hiányában alacsony az esélyük a társadalmi környezet nyújtotta lehetőségek igénybevételére és az egyéni boldogulásra.  A társadalmi felzárkóztatás leghatékonyabban működő, a tudásátadás azonnal alkalmazható formái a nemformális képzések területén valósíthatók meg.

    A három együttműködő civil ernyőszervezet életében kiemelkedő jelentőségű a tagok és a tagok kliensei felé irányuló tudástranszfer, a hálózati munka során a társadalmi problémák közös megoldásának kidolgozása, valamint a hátrányokkal küzdő célcsoportok képességeinek és készségeinek fejlesztése a nemformális tanulás módszerein keresztül. Az ernyőszervezetek együttműködése biztosítja, hogy a projekt eredményei szélesebb körhöz jutnak el, mivel a tagszervezeti rendszeren keresztül multiplikálódnak a kidolgozott anyagok, a kutatási eredmények és a workshopok tudásanyaga. A projektben olyan szakemberek kerülnek fejlesztésre, akik ennek a tudásátadásnak a fő mozgatórugói, akik képesek arra, hogy más országokban szerzett jó gyakorlatokat adaptáljanak és alkalmazzanak munkájuk során.

    A projekt 3 fő területet érint, ahonnan a szakemberek érkeznek:

    • civil ernyőszervezetek együttműködése a nemformális képzések, a közösségfejlesztés és a társadalmi felzárkóztatás területe;
    • azon szakemberek tudáskapacitásának növelése, akik a szeniorok aktivitásának előmozdítását, életminőségük javítását támogatják, valamint a gyorsan változó technológiai és szociológiai környezethez való adaptálódást segítik az idősödő korosztálynál;
    • a vidéken élő nők esélyegyenlőségének elősegítését és társadalmi bevonását végző helyi közösségfejlesztők, civil szakemberek fejlesztése.

     

    Fenntartási terv:

    /sites/default/files/fenntartasi_terv.pdf

    Munkaterv:

    /sites/default/files/munkaterv_fenntartas.pdf

     

     

    X

    logo