Jelenlegi hely
KIFE 25 Szakmai konferencia
Budapestre, a Párbeszédházába hívtuk a KIFE 25 Szakmai konferenciára egyesületünk tagjait és mindazokat, akikkel az elmúlt 25 év során projektjeink, munkáink révén kapcsolatba kerültünk, továbbá a konferencia szakmai programjai iránt érdeklődőket.
A jubileumi konferencia a KIFE projektjeinek nyomán három, az egyesület tevékenységét leginkább jellemző téma köré épült: az ifjúsági képzések, a felnőttképzés és a civilek szolgálata az Egyházban. Ezt egészítette ki a korábbi Kerkai-díjasok pódiumbeszélgetése, valamint a konferencia végén a KIFE által alapított Kerkai díj 2020-as díjazottjának, köszöntése.
A három témát a résztvevők plenáris pódiumbeszélgetésekkel, majd az ott felvetett gondolatok kiscsoportos megvitatásával dolgozták fel, és többen a szüneteket, étkezéseket is kihasználták gondolataik megosztására.
A témák átvezetésében, a „Jó gyakorlatok” fél órájában a KIFE azon tagszervezetei mutatták be tevékenységük lényegi elemeit, projektjeit, melyek az adott tématerületen példaként működnek.
A megjelenteket Lindeisz Ferenc, a KIFE elnöke köszöntötte, kiemelve, hogy az egyesület megalapításának 25. évfordulója ugyanarra az évre esik, mint a budapesti eucharisztikus kongresszus megrendezése. Az Eucharisztia jelentése hálaadás, és a mi alapérzésünk is a hála az elmúlt huszonöt évért.
Díszvendégeink Dr. Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke és Dr. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára voltak.
Dr. Veres András „Egyházi és katolikus értékrendű képzések, mint az értékátadás színterei” című előadásában az Istentől kapott ajándékunkról, a hitről, és annak továbbadásáról szólt. Ennek egyik letéteményesének nevezte meg a KIFÉ-t, az egyesület munkáját fontosnak tartja a Katolikus Egyház társadalmi tanításának terjesztésében mind a felnőttképzés, mind az ifjúságfejlesztés területén. Úgy látja, hogy a KIFE céljai egyeznek az Egyház céljaival: építeni Isten országát, elvezetni az embereket a hithez.
Dr. Rétvári Bence hasonló gondolatokkal állt az emelvényhez és kifejtette, hogy a képzéseknek milyen nagy szerepe van a mai társadalomban. Az államtitkár idézte XVI. Benedek emeritus pápát: a mai kort a harcos kisebbség irányítja, bizonyos területeken mi vagyunk kisebbségben, így nagyon sokat segíthetnek azok a képzések, melyeket a KIFE folytat. Az egyesület tevékenysége azért is különösen fontos, mert a mai világban nem könnyű kereszténynek lenni, számos ponton próbálják kiszorítani a keresztényeket a mindennapokból.
Ebben a helyzetben nagyon lényeges, hogy vállaljuk kereszténységünket, győzzük le gátlásainkat, szólaljunk fel az üldözöttek védelmében.
Díszvendégeink után, az első témáról, az ifjúság katolikus értékrendű fejlesztésről gondolkodott együtt Dr. Baracsi Katalin, (családi szakjogász), beszélgető partnereivel: Gaga Zsuzsanna (ifjúságpasztorációs munkatárs), Dr. Farkas László (plébános – Újhatvan), Lökös Attila (szociológus).
A felmerült kihívások közt legfőképp a fiatalok közösségbe hívását, és a csoportfejlődés kérdéseit említették a beszélgetőpartnerek. Mi szükséges egy ifjúsági csoport vezetéséhez? Őszinteség, hitelesség, törődés, jelenlét, ráfigyelés. A fiataloknak elég, ha szeretjük őket. Az ifjúsági csoportvezetők képzése mellett szükség van a munkájuk kísérésére, segítésére, akár a csoportfoglalkozások részletes megtervezésében is. Az ifjúsági csoportok részére a hit erősítői lehetnek a nagyobb találkozók, régiós és országos szinten, vagyis találkozás a hasonlóan gondolkozó, hasonló hitbeli állapotban lévő fiatalokkal.
Talán nem meglepő módon hasonló gondolatok jelentek meg a felnőttképzés témájában tartott beszélgetésben is: a közösségben lenni Kairosz élmény, a megfelelő időben megfelelő helyen találkozás, együtt történések, harmóniában levés és szeretet, egymásra figyelés.
Akik minderről megosztották gondolataikat a plénum előtt Rettegi Zsolt (tréner) vezetésével: Zöldyné Szita Erzsébet (TCI tréner), Miklós Melinda (felnőttképzési igazgató – ÁGOTA) és Fehér Zoltán (elnök – Családakadémia).
Szó volt arról, hogy a felnőtt csoportok és a képzők közt kölcsönös tanítás-tanulás szituáció alakul ki. Sikeres a képzés, ha olyan változások történnek a végén, melyeket aztán családjaikban, szűkebb közösségükben is képesek megélni, illetve ha a képzés folyamán saját kérdéseikre megtalálják a válaszokat. A beszélgetést követő kiscsoportos diszkurzusok egyik konklúziója így fogalmaz: „A felnőttképzés szabadságot ad, gazdagít. Bátorság és nyitottság kell hozzá”.
A nap következő programja a Teaházi délután volt, amelyben a KIFE korábbi Kerkai-díjazottjai tettek tanúságot eddigi munkájukról. Választ kerestek arra, hogyan érzik, mitől sikeresek az ifjúsági ill. a felnőttképzésben. A KIFÉ-nek szóló rövid üzeneteikben, javaslataikban mintegy összefoglalva megjelent mindaz, ami ezen a hétfői napon elhangzott a Párbeszéd házában: „olyan programokat, tartalmakat kínálni, amely hozzásegíti az egyént személyes kiteljesedéséhez (autonómiájához kompetencia-megéléséhez, a valahová tartozás élményéhez!)”.
A konferencia következő napjának, mintegy elővetített összefoglalójaként írta meg egyik Kerkai díjasunk, Farkas László atya, ezt a gondolatot: „A KIFE, mint ernyőszervezet bátrabban fogja össze a magyar katolikus kezdeményezéseket. Segítsen megőrizni a jó gyakorlatokat és áramoltatni. Közös, országos szintű stratégia felé is merjen impulzusokat adni.”